“Garantálom, hogy ha te is beleteszed azt az energiát ebbe a 24 tanórába amit én, ősszel használható, kommunikációra épülő, erős alapszintű angol nyelvtudással fogod meglepni a főnöködet, kollégáidat, családodat, barátaidat.”
A nyelvtudással kitárul a világ! Te mire fordítod a nyarat?
A tanítással töltött hosszú évek alatt sok olyan tanulóval találkoztam, akik már egyszer (de akár két vagy három alkalommal is) elkezdték tanulni az angol nyelvet, de valamilyen oknál fogva nem sajátítottak el használható nyelvtudást.
Előfordul, hogy éppen olyan élethelyzet alakul ki, ami nem engedi a folytatást, de gyakori ok inkább az, hogy elveszítik a motivációjukat a tanulók, nincs kedvük folytatni. A motiváció elveszítése fakadhat abból is, hogy az órák unalmasak, a tanár nem megfelelően képzett vagy nem élő a tudása, a nyelvtanulással kapcsolatban berögzült gátlásokon nem képesek túljutni a tanulók. A legtöbb esetben ez nem az ő hibájuk.
Gyakran hivatkoznak a tanulók arra is, hogy a magyar nyelvtannal nincsenek tisztában, ezért már eleve egy kis félelemmel kezdenek hozzá az angol tanulmányaikhoz. Ennek nem kell így lennie! Az angol nyelvet úgy tanítom, hogy logikus legyen mindenki számára.
Éppen ezért azokat az újrakezdőket szólítom meg a nyári Kezdjük újra! félintenzív angol nyelvtanfolyammal, akik szeretnének végre valóban használható, alapfokú angol nyelvtudást elsajátítani.
Az angol nyelvtanfolyam újrakezdőknek az alapoktól indul.
Ezt a tanfolyamot azoknak ajánlom, akik…
- A mindennapi életben használható angol nyelvtudással szeretnének rendelkezni.
- Kommunikációközpontú nyelvtudást kívánnak elsajátítani.
- Sokat utaznak angol vagy akár más nyelvterületeken és jól jön számukra a biztos nyelvtudás.
- Gyakran találkoznak külföldiekkel és a munkájukból kifolyólag megkönnyítenék a kommunikációt angol nyelven.
- Szeretnének angol nyelvű emberekkel ismerkedni.
- Munkát keresnek vagy váltanak, esetleg előnyösebb pozíciót céloznának meg, amelyhez elengedhetetlen egy erős, angol alap.
- Angol nyelvterületen szeretnének munkát vállalni.
- Szeretnék érteni az Interneten elérhető angol nyelvű információs anyagokat.
- Biztos alapot sajátítanának el a üzleti élethez.
És végül azoknak a kedves tanulóknak is ajánlom, akik idő hiányában a magánórákra nem jutnak be. Részben értük is hoztam létre ezt a tanfolyamot.
Az én sikerem a diákok sikere! A tanfolyamon valóban tanulunk, érdekes, vidám órákon sajátítjuk el az anyagot, minimális házifeladattal.
A csoport létszáma
A tanfolyamokat kizárólag kiscsoportok számára tartom. A résztvevők száma maximum 4 fő lehet. Ez a létszám megfelelő arra, hogy alkalmazkodni tudjak minden tanulóhoz, összeálljon a megfelelő tempó és kellően interaktív legyen az óra.
Az órák száma
A tanfolyam egy hónapig tart, heti két alkalommal találkozunk, alkalmanként 3x45 percet tanulunk kisebb szünetekkel. Az órák száma összesen: 24 tanóra
A tanfolyam díja
A tanfolyam díja: 60 000 Ft. A jelentkezést kizárólag előleg befizetésével fogadjuk el. Az előleg összege: 20 000 Ft. A tanfolyam fennmaradó összegét az első napon kérjük befizetni. A tanfolyam megkezdése előtt találkozunk, megismerkedünk, egy rövid tájékoztató óra keretében.
Időpont
A tanfolyam időpontja: Hamarosan!
Helyszín
Budapest, Zugló - A 3-as, 32-es villamos vonalán, az Örs vezér teréhez közel. Autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen, a belvárosból is könnyen elérhető.
Garantálom, hogy ha te is beleteszed azt az energiát ebbe a 24 tanórába amit én, ősszel használható, kommunikációra épülő, erős alap szintű angol nyelvtudással fogod meglepni a főnöködet, kollégáidat, családodat, barátaidat.
Azt, hogy milyen órákat tartok és hogy élik meg őket a tanulók, a legjobban ők tudják átadni. Köszönöm a bizalmat!
Dóra
"A Kati előtt már volt másik angol tanárom is, de elmondhatatlanul más típusú órákat tartott. Ezt lehet, hogy csak a Kati tanítványai fogják igazán megérteni, de szerintem több csoport van: a tipikus tanár (erőszakos, szigorú, ...) és a laza, rugalmas, ahova ő is tartozik. Az ilyen tanár a tanítványhoz igazítja az óráját és nem erőlteti a saját elképzeléseit másra."
Renáta
"Azelőtt nem nagyon jártam semmilyen külön tanárhoz, de amikor legelőször találkoztunk, rögtön éreztem a szimpátiát és szerintem ez elég fontos, hogy jól is érezd magad, ne pedig frusztráltan, mint a suliban! Voltak például nyelvtani részek, amik addig nagyon homályosak voltak, de amikor a Kati elmagyarázta, tényleg normálisan felfogtam és ez meg is látszódott az elkövetkezendő angol jegyeimen is."
Gergely
"Én három évet jártam Katihoz angolozni. Gondolom az évek számából is sejtitek, hogy mennyire szerettem hozzá járni. Elsődlegesen az tetszett a legjobban, hogy Kati rugalmasságából adódóan pillanatok alatt felvette a stílusomat, így nagyon hamar megértettük egymást, és ezáltal nem csak egy angoltanárt hanem egy jó barátot is kaptam."
Noémi
"Nem könnyű jó tanárt találni. Én már régóta szerettem volna egy olyan igazán jó angoltanárt magamnak, aki úgy rendesen felkészít a BGF-es üzleti angol nyelvvizsgára. Katiban mindent megtaláltam, amit kerestem: felkészült, határozott, kedves tanár, aki nagyon jól magyaráz. Az órákon mindig szuperül érzetem magam, persze sokat kellett tanulni, és készülni is, de sosem kényszerből, hanem magam miatt."